Előtörténet

*Lehet, toporog már egy ideje az ajtóban, kínosan érzi magát, izzadt tenyerét fekete bornadrágjába törli. Máskor nevetve áll a halál elé, most mégse tudja mi ütött belé, talán nem szeret magáról beszélni, talán a múltról fellebbeno fátyol alól majd rút kísértetek riogatják? Idejében megtudod. ~A fejemet csak nem harapják le!~ mosolyodik el, majd egy-két kopogás után be is nyit, amitol el is szégyelli magát, hisz, máskép tervezte a belépot, de így alakult. Mosolyogva ül le a felkínált székre és úgy tunhet, hogy a legfontosabb dolga most az, hogy azt a fránya, rakoncátlan tincset kiseperje feketén csillogó pillantásából.*
Na hol is kezdjem * mosolyodik el buta intróján, de egy nagy levegovétel után folytatja. *Jó pár évvel ezelott születtem, egy távoli vidék zöld lankái között. Olyat te még biztos nem láttál! Amerre a szem ellát üde viruló mezok, oly suru erdok, akár a kefe, na ott volt a mi kis birtokunk. Apám nem volt nagy ember, csak egy kisnemes, aki volt oly szerencsés és jó családba házasodott. Anyám gazdag volt, apámnak neve volt, egyebük nem is akadt.
Apám az ügyeit intézte, alig látogatta a családi kúriát, anyám meg mint egy élo halott bolyongott naphosszat a kert és a könyvtárszoba között, karbafont kézzel és szomorú tekintettel. Mi mégis megszülettünk valahogy, a bátyám Anton és én. * szinte koncentrál, hogy emlékfoszlányokat csavarjon ki a fejébol, de nem sikerül * Nem tudom mi történt, hogy mi okozta, de egyik éjjel a kúriát felgyújtották és én Antonnak hála megmenekültem. Csak álmaimban rohannak meg az akkori emlékek, de azok is csak töredékek még saját magam sem értem. Fivérem nem hozta tudtomra, lehet o se tudta, de inkább tartom valószínunek, hogy csak ezzel akart megóvni. Megóvni attól, hogy az életem a bosszú oltárán áldozzam fel. Sokáig bujdostunk a környékbeli erdokben. Mikor már mehettünk volna, hisz hosszú évek teltek el, akár egy pillanat, maradtunk. Az otthonunká vált a rengeteg, ismertük minden zugát.* Gondol vissza szinte álmodozva a gyerekkorára, mi bár elég különös volt, mégis mindig kellemes érzések kerítik hatalmába, ha visszagondol.* Mikor már a kamaszkor küszöbét döngettem, Anton elhagyott. Félre ne értsetek, nem hibáztatom ot, hisz mindent mit tudok, tole tanultam, az o szerepe befejezodött. Felnevelt, óvott, féltett, szüleim helyett volt egyszerre fegyelmezo apa és szereto anya. Ne higgyétek, hogy ez könnyu volt! Rengeteg borsot törtem az orra alá, eléggé pajkos gyermek voltam.
Egyedül már én sem akartam maradni, pár napra rá én is szedelozködtem. Hosszú és kalandos volt az út, míg Távolrévbe értem, de tapasztaltam, csiszoltam tudásom és tökéletesítettem mindent, mit valaha tudtam.
Muvész lettem. Igen, ne nevessetek! Ez is egyfajta muvészet.* pillant le az oldalán lévo szablyákra * Minden városban akadt olyan, kinek haragosa volt és a helyzetet orvosolni akarta, hát én segítettem. Pénzért, észrevétlenül. De ahogy ilyenkor lenni szokott, hiába osontam akár egy patkány és öltem gyorsan, mint egy lecsapó kígyó, forróvá vált a talaj a lábam alatt. Távoznom kellett. * mosolyodik el, mosolya szinte kislányos, mintha csak csínytevésekrol beszélne * Távolrévbe értem. Csatlakoztam egy alapulóban lévo társasághoz, így visszagondolva nem is bánom már. * mosolyodik el újra * Milyen furcsa az élet! * sóhajt fel, majd kisvártatva folytatja is * Ekkor sodorta az utamba a sors Nicot, meg akart ölni. Igen, nem hazudok!  De mégse így lett, kiléptem a régi klánból és itt vagyok.
Hol otthon érzem magam, hol megtaláltam a szerelmet, kedvemre való feladatokat… nem folytatom. *Észre se veszi, mennyi ideje beszél és beszél, szája már szinte már áhítozik valami nedvesség után, de akkor is folytatja. Története úgyis lassan véget ér. *
Látjátok ezt itt? *mutat az arcán lévo cikornyás tetoválásra, mely amolyan családi jel, mindenki de Sade arcán fellelheto és csak apró részletekben tér el egyik a másiktól * Ez mesél rólam, és a családomról, hogy honnan jöttem. Hogy hova tartok? Azt inkább fedje homály. Hisz még a mai napig sem kívánom a hírnevet vagy az elismerést.
Mi régen voltam, most is az vagyok. Sose tudni kinek a háta mögé osonok vagy kinek az ablakán lesek be, titkokat fürkészve, kinek az csillagát oltom ki örökre… *Kezeit széttárja, mintha csak azt jelezné „Sose tudni” *Csak egy cél van, mit tiszteletben tartok, cselekedeteim a klánt szolgálják, mi befogadott és megannyi lehetoséget tárt elém.
*Mondanivalóját befejezve az asztalon ácsorgó pohár után nyúl, hogy igyon kicsit. Szemeit körbejáratja a társaságon, hogy nem aludt-e el valaki:) hogy szavai milyen hatást vált ki társaiból. Büszkeség tölti el, hisz visszazavarta az ágy alá a mumust, legyozte. Beszélt önmagáról.*