Előtörténet

Ki vagyok és mit keresek köztetek? A kérdés jogos hisz nem sokan halhattak még rólam. Éppen ezért vagyok most itt és mesélem el életem.A múltamra egyáltaalán nem vagyok büszke,sot ha lehetne örökre kitörölném az emlékezetembol. Na de nem szaporítom a szót és a lényegre térek. Nem is olyan rég én még egy sokak által félt seregnek voltam a tagja, akikkel raboltunk, ártatlanokat gyilkoltunk, gyújtogattunk, vagyis elkövettük mindazt a szörnyu bunt amit csak lehetett. Ez így zajlott már hosszú idok óta, amikor is egy falu kifosztásánnál váratlan dolog történt. A falubéliek számítva a támadásunkra csapdát állítottak. A váratlan ellenállás olyan jól sikerült, hogy megfutamodásra kényszerítették a seregemet. A támadás támadás alatt azonban én szerencsétlen módon súlyosan megsebesültem, társaim pedig, akiket a legjobb barátaimnak valottam a nagy menekülésben hátrahagytak, csak a sajét életükkel foglakozva iszkoltak ahogy csak tudtak, és ekkor döbbentem rá, hogy mienek is az én "barátaim". De, hogy miért vagyok még életben? Ez bizony jó kérdés. Az igazat megvalva az életemet egy fiatal félelfnek köszönhetem. Mint késobb kiderült o segítet a falusiaknak. Na szóval miután otthagytak a társak a legnagyobb bajban, sérülten is de próbáltam védeni az életem bár tudtam, hogy semmi esélyem. És ekkor ez az ifju közbeszolt és leállította a vérszemet kapott falusiakat. Azt hogy mért tette azt még most sem értem teljesen, bár hálás vagyok neki érte. Miután a felboszült falusiakat legyugtatta a saját házába vitt és ellátta a sebeimet, majd gondoskodott rólam míg fel nem épültem. Akkor érthetetlen volt számomra a viselkedése, de ma már értem. O látott bennem valamit ami miatt más voltam  mint a többi támadó.Hogy mi volt ez ? Azt mondta,hogy azt o maga sem tudja, csak volt egy érzése amire hallgatnia kellet. De nem is ez a fontos.
A nála eltöltött ido alatt sokat tanultam tole és a sok történet között egyszer masélt egy klánról, ahova az arra méltókat veszik be és egy nagy tudásu és ereju állítólag hallhatatlan mester úgy tanítja növandékeit, hogy kiuzi azokból -ha van- a gonosz tulajdonságokat.
Azt mondta, hogy egy napon o is mint ose ezen klán tagjai közé akar tartozni.
Tehát a történeten felbuzdulva amint felépültem  búcsút vettem Spárktól, -mert hogy így hívták a félelf ifjut- és elindultam, hogy méltó dolgokat vigyek véghez, és méltón éljek ahhoz hogy a klán  felfigyeljen rám és bevegyenek meguk közzé.
Táhát elindultam és úgy éltem nap mint nap hogy méltóan kell cselekednem és közben küzdenem is kell a folyamatosan más irányba húzó gonosszal. Amint látjátok sikeresen haladtam az utamon és elértem oda ahova szerettem volna, tehát itt vagyok köztetek és most köztetek kell megmutatnom mit tudok.