Élettöri. Nem óra, töri:-)))!

Egész gyermekkoromat a Távolrév meletti erdõben, az Árnyas erdõben töltöttem. Életem mindig ugyanúgy telt, anyámnak, Ariadnának segítettem, barátkoztam az állatokkal és gyógyítottam az esetleges sérüléseiket. Mikor anyu már nem élt, már szerencsére elég nagy voltam ahoz, hogy magamat elássam. Egyik éjjel, mikor éppen nem aludtam, mivel nem volt kedvem, Dranzer, anyu fõnixe és Szása, az aranyszõrû unikornisa valamitõl nagyon megijedt. Végül megtudtam a forrását: egy egész falka lángfarkas vette körbe a kis faházat. Megtámadtak, a házat könnyedén felgyújtották. Dranzer menekített meg, mivel fõnix, õ is a tûz elemet uralja. Szása szélsebesen vitt át minket az erdõ túloldalára, a város közelébe. Draco, a barna varázssárkány már rég nem volt velünk, Lentas pedig már nem élt, anyával együtt halt.
Egy ideig pihentünk, szerencsére kincsvadászat céljából sem szörny, sem ember vagy egyébb faj nem jött arrafelé. Mikor már rég voltunk ott, kimentem, hogy megismerjem Távolrévet. Anyutól sok történetet és mesét halottam róla, de elképzelni még nem tudtam. Végül rájöttem,, hogy rossz városba keveredtem, nem Távolrévben voltam, hanem teljesen másutt. Eléggé rossz kinézetû város volt, minden piszkos, poros és rendezetlen. De az egyik napom alkalmával találkoztam egy eléggé furcsa szerzettel, akit eddig nem is láttam. Mikor már újból az erdõben jártam, ott is megjelent. Egy utam során találkoztunk, de a városban és az erdõben egyaránt köpeny volt rajta és csuklya takarta arcát.
Egyszer viszont egy megvadult Worg falkával találtam szembe magamat. Dranzert, Szását és engem majdnem megöltek, azt hitték, kalandozó vagyok, mikor az ismeretlen, akit a városban láttam, megmentett. Mikor elõugrott a bokorból, leestem Szásáról, beütöttem a fejem, majd minden elsötétült.
Mikor újból feléledtem, egy barlangban találtam magam. De nem egy sötét és nyírkos helyen, hanem egy fényes és csillogó teremfélében voltam. Egy kastély volt az. Valószínûleg magasan lehettem, mivel alulról kis zajok is felszûrödtek. Nevetés, párbaj zaja, morgás, nyerítés, szárnycsapkodás és efféle. Még föl sem eszméltem, mikor az ablak felõl egy alakot láttam közeledni ágyam felé. Gyorsan alvást színleltem, de valószínûleg pocsék színész lehettem, mivel az alak megszólított. Hangja csengõ volt, és tiszta, szinte már földöntúli, mint Dranzer éneke.
-Nem kell tettedned, hogy alszól!
a hang egy kis elfojtott kuncogásba fordult. knyitottam szemem, és melettem egy tündér ált. Vagyis repkedett, mivel kicsi volt. Melette egy grifféle alak forgolódott, hol a tündért, hol az ablakot nézte. Hátul szürke ló formája volt, két csillogó szárnya, elõl két karmos lába, és madárfeje, de nem sasé. Tompa, ugymond, magevõ csõre volt, két gombszeme, és mintha fülei lettek volna, két kis lelógó valami. A tündérke beszélt, aki csupán 9,5 cm-es volt. A grifféle felém fordította fejét, két szeme pedig engem figyelt. Én magam felültem ágyamban, és kérdõn pillantottam a tüdérkére. Köszönni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. A tündérke kezében egy piciny bögre volt, amit a kezembe nyomott. Én alig bírtam megfogni a parányi kis edényt. A tündérek mogyogott valamit, majd a bögre olyan méretû lett, mint amit már megszoktam. Intett, hogy igyak bátran. Egy korty után már teljesen felmelegettem, hangom is visszatért, így kissé rekedten ugyan, de köszöntem.
-Üdv!
ennyit bírtam számon kipréselni. A tündér elmosolyodott, majd megszólalt.
-Szija! A nevem Ly (nem a Thrillion beli Ly, csak szólok!!:-)). Önt hogy hívják?
Ittam még egy pár kortyot, csak utána mutatkoztam be:
-A nevem Tyana Ambrose.
A griff is megszólalt, ami elég furi volt a számomra
-Lycském, engem kifelejtettél! A nevem Morin! Morin, a szárnyas bolhedor!
Majd egy meghajlásfélét mutatott be. A tündér pedig furi arcot vágott.
-Jól van, legközelebb nem hagylak ki!
mosolygott. Még én magam is elmosolyodtam, körülnéztem, majd megkérdeztem
-Hol vagyok?
A tündér válaszolt
-A teremben
-kastélyban! -vágott közbe Morin
-terem!
-kastély!
-terem!
-kastély!
-terem, és punktum! -zárult le a kisebbféle vita
-kastély, de mindegy! -legyintett Morin.
Ekkor jutott eszembe Szása és Dranzer. A tündér mintha kitalálta volna, mire gondolok.
-Õk az udvaron vannak! -mosolygott. -szerencsétek volt, egy ilyen falka elõl senki sem tudott eddig menekülni!
-Hogyhogy? -kérdeztem.
-Nos, mert ez az egész erdõ legveszélyesebb falkája! Sokakat megöltek már, Távolrévbõl jött kalandozókat és vándorokat egyaránt! -felelte.
-Távolrévbõl? -felcsillant a szemem -Merre van az a város? Éppen arra tartok!
-Eléggé messze innen! -válaszolt Morin. -repülve is van vagy egy-két nap! Hát még gyalog...
Eléggé elszomorodtam. Majd megkérdeztem:
-és lóháton?
-Lóháton olyan... hát elég sok idõ! -mondta Morin.
Nagyon elszomorodtam. Azt hittem, soha nem látom azt a várost, mikor Ly elõált egy ötlettel.
-Bár ha tudna repülni a lovad...
-Szása! -vágtam a szavába
-Szása. -ismételte Ly- tehát ha Sásza tudna repülni, akkor gyorsan odaérnél!
-De nem tud repülni! Nincsnek szárnyai! -mondtam
-De átmenetileg csinálnál neki, ugye?! -kapta fel Morin a fejét és Ly-re nézett. -ismerlek én!
Ly egy napszemüveget vett fel -elvakítasz az eszeddel, Morin!- mosolyogott. -ugy van!
-Igeeen! -örömtáncfélében kezdett a bolhedor.
-De te is mész! -mosolygott Ly, majd alulról egy morgás és szárnycsapkodás hallatszott, mire Morin felkiáltott.
-Bocsika, Lycske tündérecske, decske megjöttecske Vicuska cicuska és Kaisacska, nekemecske mennecskemcse kellecske -kacsintott, majd kiviharzott.
-Nah, ma éjjel sem fogo aludni! -morgott Ly
Én a tündérhez fordultam.
-Tehát el tudnátok vinni? -el sem tudtam hinni
-Rosszil hall kend? -kérdezte mosolyogva a tündér. -úgy van!

Az elkövetkezendõ napokat a lenti tágas teremben töltöttem, ahol minden faj és nemû lény megfordult, és sokakat meg is ismertem a pár napban, köztük Kaisát, aki egy õsbolhedor volt, Morin, a szárnyas bolhedor, Vica, a fehér tigris, Ly, a komisz tündérke, Jessyka, a tolvaj kislány, Worg, aki egy falka vezére volt, Madox, a gnoll, Fawkes, a fõnix és még sokan mások.
Egy pár nap múlva végre elindultunk a nagy útra. Szásának átmenetileg lett két szárnya Csillag és Sasha, a két unikornis segítségével. De mivel a levegõben Szása nem bírt volna el, Így Morin hátán utaztam. Dranzer pedig a sereghajtó volt. Ly a vállamon ücsörgött, és megpróbált a menetszélnek ellenálni:-).
-Morin! -szólítottam meg a bolhedort -Amúgy mik azok a bolhedorok?
-A bolhedorok a griffekkel álnak rokonságba! -válaszolt -de már csak két bolhedort látni a világon! Engem és Kaisát! -mondja.
-Hogyhogy? -kiváncsi voltam mindenre
-Régen kipusztítottak minket! -feleli -Szárnyaik ugyanis nagyon értékesek!
-És sok pénzért adták el õket! -fejezte be Ly -kívülrõl tudom a monológját! -sugta a fülembe.

Még sok ilyen beszélgetés zajlott le közöttünk.

Mikor már közel értünk Távolrévhez, egy erdõ szélén száltunk le. Szása ebben a pillanatban vesztette el szárnyait is.
-Itt átmész az erdõn, és eljutsz a célodhoz! -mondta Ly.
Elbúcsúztunk egymástól, majd õk visszarepültek a kastély felé. Én magam pedig Szása hátán és Dranzerel együtt elindul egyenes vonalban az erdõnek.
Útközben is sokszor megtámadott egy-egy szörny. Worgokkal szerencsére nem találkoztam. A lángfarkasokat (akik nem falkában jártak) Dranzer könnyûszerrel elüldözte.
Egy napi járás után értünk a Kis liget széléhez. Örültem, hogy itt lehetek. Egy kis felfedezõ túrára indultam a városban.
Mikor visszamentük az erdõben, egy ösvényre találtam. Követni keztem a vonalát, majd egy égett házhoz értem. Jobban megnéztem, és akkor ismertem fel: ez az én kis faházam volt, amita a farkasok felégettek. Akkor jöttem rá az útvonalamra: ezek után a kastély felé indultam, az ellenkezõ irányban. A kastélyban maradtam, majd Morinékkal visszafele mentünk az utvonalamon, és ez fel sem tünt nekem. Átkoztam magam ezért, de kissé örültem is, hisz sok barátot szereztem.
Ezek után telepedtem le Távolrévbe. És itt élek mind a mai napig.
Eddig itt is sok barátom lett: haryon, oswald, Ly (de nem a tündérke:-)), Tyllas és még sokan!
Mire mindent felsorolnák, már éjjel lenne, bár lehetsége,s hogy mire ezt olvasod, már éjjel lessz:-)).