Előtörténet

Egy távoli földön, egy hajdan fényes birodalom romjai között
született meg a szövetség, a szövetség mely hitte, hogy van egy jobb világ, és még van hová vándorolni a semmibeveszés elol. Számtalan nép alkotta e furcsa csoportott, emberek délrol és északról egyarán, törpé, tündék, s e lfek is. Az osi birodalom kiterjedése hatalmas volt kontinensnyi méretu, mikor a bölcs királyok életre hívták, eskut tettek arra, hogy ellenség nem döntheti romba soha munkájuk gyümölcsét, és igazuk volt, külso ellenségnek soha nem is sikerült. Árulás, ármány, kapzsiság, hiúság, irígység. Ok voltak a birodalom támadói, s sikeresebbek voltak m int a fosztogatók sokszázezres seregei...

A birodalom összeomlott, s a magára maradt kisebb részeket sorra számolta föl a rablók, s gyilkosok hada, csak azoknak marad remény, kik hittek abban, hogy annak vethetik hátukat az ütközetben, kiket saját tanára a legfobb ellenségneg állítottak be. Remény, hit, kitartás, és akarat jellemezte a szövetséget, óriási népvándorlás vette kezdetét, egy távoli, mesebeli földre, a reménység birodalmába. A szövetség majd kétmillió lelket számlált, mindha egy királyság vándorolt, volna, s nem is nyom nélkül, bár csak árnyékai, morzsája voltak a birodalomnak. A kifinomult, muvelt, és nem ritkán jómodú csoportok azonban hamar feltunést keltettek bármerre is jártak. Folyamatos rajtaütések orszogágokon át tartó menekülés, vér és fájdalom jelezte minden megtett lépését a meneküloknek. A folyamatos megpróbáltatások, és az egymásrautaltság fúrcsa reakciót váltott ki az egyre fogyatkozó népek között, elkezdodött az egybeolvadásuk, tündék, emberek, s elfek kötöttek szerelembol házaságot, nem törodve azzal, hogy így minden jogos címükrol lemondtak. Így láthatta meg a napvilágot Tir Tirendil is aki egy félig Elf, félig Tünde nemes hölgy, és az északi grifflovas emberek egyik lordi házából származó elsoszülött fiúnak gyermeke volt. Mikor a vándorlók elérték végre az új világ kapúját, addigra már iszonyatos veszteségek érték oket, egész népek vesztek oda, százezrek haltak bele az évtizedeken át tartó utazásba.És még maradt egy akadály, a hágó...

A völgyet két sziklafal övezte, a legnagyobb kiterjedésén sem lehetett egy szekérnél szélesebb, és itt kellet volna majd félmillió embernek kevesebb mint három nap alatt átjutnia, vagy akinek nem sikerul az azüldözo sereg prédájává vállik. Az áthatolhatatlan hegyláncok túloldalán hatalmas fensik, buja erdok, s számtalan forrás, kristály vizu tó várta a vándorlókat, és a megtestesül mágia, de ezt még nem is selythették. Mindenkit egyetlen gondolat foglalkoztatott, hogyan zárhatnák le maguk mögött a völgyet. Az öreg mágusok, a kasztok, s elemek legöregebjei ultek össze a kilóméteres gránitfalak tövében, sórákon át tartó vitába kezdtek. A vándorlás lassan haladt, sokan lemaradtak, s már így hatalmas volt a várakozók tömege. Kevés ido túl sok lélek. A mágusok nem tudtak dönteni, így végül a legöregebb meghozta a döntést a többiek gyávaságán felulemelkedve. Egy osi mágia, mely magába olvaszt minden erot, s elemet, egyetlen apokaliptikus csapássá gyórva a külön-külön gyenge mágiákat, de a varázslatnak ára van, a kaotikus egyveleget belülrol kell kordában
tartani mielött az eléggé megerosödne, hogy tényleg hatékony legyen. Vagyis mindenki aki a varázslásban részt vesz, a lelkét adja a népéért. Az öregek némaságba temetkezve adták beleegyezésüket a mágiához, s megkezték az elemek életre hívását. A mágia felerosítésére azonban napokra lett volna szükség, de a támadók sötét felegge már beborította a horizontot. Orült úruk nem akart tudást,nem akart fogjokat, csak a kincsek érdekelték, és a észárlás, gondolkozás nélkul küldte támadásba minden légióját, s a tartalékot egyaránt. A menekülok seregeinek kisebb csoportjai percek alatt estek el a
mészárlásban, nok, s gyerekek, öregek, és sebesültek, mindenkire a halál várt. A tizedelés után már csak azok voltak kik átjutottak a völgyön, s kik az elötte elterülo kisebb fensíkon vártak még azáthaladásra. Köztük Tir aki mégcsak csecsemo volt, s annya is... A feladat egyszeru volt, a fensík szélén védvonalat fölálítani, s visszaverni a töbszörös túleroben lévo támadókat mindaddig, míg mindenki megmenekül, és a mágus is készen lesz az osi hágó
beomlasztására mindörökre. A védok azonban kevesen voltak, sok harcos már atmen a völgyön és a tömeggel szembennem tudtak visszajutni, és ráadásúl az egész hadsereg is kevés lett volna, így a védok sorsa megpecsételodött, a döntés Tir apjára maradt, akit személlyes érdek is vezetett a családja. A teljes hadsereg elvesztése helyett eg kicsi és hatékony öngyilkos csapat parancsnokságát válalta. Hajszálvékony vonaluk körbeölelte az egész fensíkot, s az istenek az oldalukra álltak. A sötét áradat elérte a meredek domboldalt, s veszet sebeséggel tort fölfelé, nem volt hadrendjük, vagy aktikájuk, mindenki támadt, mindenki a kincseket akarta. Egy vékony ezüstvonal állt szemben egy hatalmas feketészöld tengerrel. A parancs elhangzott, és megkezdodött a nyílzápór, melyett a legnemesebb tünde harcosok, s legöregebb vadászaik biztosítottak. Megszegve osí eskujüket, nema lovasokat, hanem a meredéllyen föltöro lovakat lotték ki, hogy az elpusztuló állatok tucatszám sodorják magukkal a csocseléket. Aztán megkezdodött az ütközet. Mészárlás. Ez volt a legjellemzobb szó arra ami folyt a szervezetlenül a dombtetore érovegyes fegyverzetu edzetlen, és ostoba csocselék, a népükért, s becsületükért huségeskubul küzdo nehézpáncélos, s évtizedes tapasztalattal rendelkezo lovagok ellen. De a tömeg megtette a hatását, s a fáradó, elszigetelodo harcosakkal sorra számoltak le. avonal átszakadt, s megkezdodött a civilek leölése is...

Egy álló napja tartott már az ütközet mikor ez bekövetkezett. A támadók gyorsan haladtak, pedik a vékony fal a szárnyakon továbra is kitartott, igaz már régen körbe zárták oket. És ekkor amikor már minden veszni látszott, s a döhöngo csöcselék már majdnem elérte a mágusok körét, ekkor következett be az áldás amire senki sem számított, szakadni kezdett az eso. Hatalmas cseppekben, szinteösszefüggo fátyolként szakadt, percek alatt ásztatva el az egész
csatateret, s ezzel lehetetlenné téve a támadók utánpótlását. Az ostoba lények hamar letaposták a meredély oldalát, s az csúszos agyagcsúszdává változott. A csata hevében az egyik gyilkos csapat elért azt a konvolyt is melyben a csecsemo, s édesannya utazott. Apja hamar észrevette a közeledo veszéjt, és leghuségesebb embereivel keresztulvágott a káoszon, de így elkésett a gyermeket még meg tudta menteni, de szerelmét már nem, s nagy árat fizetett érte, halálos, de lassan ölo sebet kaptt az egyik barbár seregtest foparancsnokától egy gyors lefolyású párviadalban, melynek végén a bajnok lelkét vette. A gyermeket a legmegbízhatobb ember gondjaira bízta akit mindenki csak a Királyok Mestere néven ismert, egy majd kétezer éves tünde
mentor. A csata ideiglenessen szünetelt, hiszen az utánpotlás nélkül maradt szánalmas hordával már könnyedén végeztek a dühödt védok halálosztagai. Megcsonkolt testek, a beleikben forogva kegyelemért könyörgo barbárok mindenfelé. A mágus késszen ált. Hatalmas fehéren ragyogó csillagként emelkedett a magába zárt ero birtokában az átjáró fölé. Már csak egy feladatt maradt, a túlélok kimentése, de az eso elált,és a támadás lassan éledezett, a döntés gyors volt, határozott és egyszeru. Ellentámadás az útolsó vérig. A domboldalon leomlo nehézpáncolosok meglepték a szétszórodott, és már, már unatközo szánalmas sereget, s iszonyatos mészárlás vette ismét kezdetét, persze esélyük a túlélésre hajszálnyi sem lehetett, de nem is az volt mi számított már, s mikor a parancsnok ki a csecsemo apja volt, az útolsó bárbajból, egy csapás után kifordúlt, s féltérdre esve elgyengülva, salyát fegyverét sem bírva már el, felpillantott a kanyon fölött ragyogó hatalmas ízzó gömbre a mágus arcát pillantotta meg benne, ahogy az elégedetten mosolygott. Hatalmas robajlás, majd vakító fehérség, a beomló kanyon, s a közeledo lángtenger, villámeso, jégzápor, meteoreso... A szép új világ. Pont mint a mesékben. hatalmas hegyláncok közé zárt fensík, a felderítése is évtizedekig tartott. Számtalan titkott rejtett magában. A fensík közepe egy iszonyatos méretu vulkán volt, hamar jött a felismerés, hogy valójában az egész egyetlen hatalmas kráter, az egész fensík. Hamar felmerült a kérdés, hogy vajon van-e ennek köze a
közpinti vulkánhoz, így hát felderíto csapatokat indítottak a szinte végeláthatatlan kéngozös, és szinte síma felületu fal megmászására. A meglepetés nem éppen kicsi volt, a kráterben egy osi templom féleség volt, melyben sárkányok választott temetoje kapott helyet. Némelyik csontváz a föld létezésének hajnalával lehetett egyidos, nem is emlékeztetett a malyi sárkányokra, csak a fobb vonásaiban. Maga a templom nagyon fúrcsa alakú volt. Majd kilóméteres félkorív mentén három párhuzamos oszlopsor sorakozott, a kupola tetején hatalmas barlangszáj tátongott, mindkét oldalon, s bent a sárkánytemeto. A kristályos anyagot még a mithrill sem kezdte ki. Csak késöbb jött a felismerés, hogy maga a baralng is egy sárkány koponyája, az
oszlopsorok, pedig a felso álkapcs fogsorai. Az osgyík öregebb volt mint a világ melyben végso nyughelyét lelte, s mégegy titkott tartogatott. A kristályos koponya, az évmilliók, milliárdok alatt folyamatossan szívta magába az erot, a mágiát, az életenergiát, így most annyi energiát tárol koncentrálva, mely egy új világot teremthetne, avgy pusztíthatna el egyetlen csapással. Újabb ellenséggel került szembe az éppencsak békét lelt szövetség. Ok a vulkántól nyugatra telepedtek le, de a fensík távoli, keleti részén egy mindennél erosebb ero, egy halhatatlan warlock birodalma borította sötétségbe a tájat. A bölcsek hamarossan rájöttek, hogy a warlock mágiája azért legyozhetetlen mert a kristályos anyagban felgyülemlett energiákkal erosíti föl azokat. Kétszáv évnyi háború kezdodött mmelyben a cél nem a gyözelem hanem a túlélés volt. A warlock egész hadseregeket teleportált egyszerre, osi lényeket hívott életre néha egész városokat borított lángfelhobe, de nem tudta megtörni a szövetségesek ellenállását. Zsoldosserege számtalanütközetben csapott össze a szövetségesek szabad csapataival. Tir szépen haladt fölfelé a ranglétrán, remek mesterek tanították, s soha nem kerülte az elso vonalat. Végül a fordulópontot az hozta, hogy kiderült a warlock agyát végleg elborította az orület, s minden erejét, minden hatalmát egyetlen pusztító scapásba akarta suríteni, hogy mindent elpúsztítson, az egész fensíkot, csak a kastélyát védo gömbön belül maradt volna élet. A terv egyszeru volt, ha a warlock
koncentrációja megtörik a mágia visszafelé sülne el. A kis halálraítélt elitosztagban, Hadnagyként kapott szerepet. Minden fegyvernem képviselte magát a végso órán. Grifflovasok, könnyu, és nehézlovasok, könnyu, és nehézgyalogság, elitgyalogság, fejvadászok, ijászok, számszerijászok, és mind a legjobbak. A sötét toronykastélyt számtalan szorny, és mágikus csabda védte, a vérfürdo órákon át tartott, de végül egy maréknyi csapat bejutott a központi torony kupolájába. Itt a warlock elit testorei, mítikus fenevadak korcs egyvelege volt mi föltartotta oket, pedig már csak perceik lehettek hátra. Tir elérte a warlockot, s az útolsó pillanatban a már egésszében rázkódó toronyban keresztuldöffte annak testét, de a megremego épületben megbillenve pontatlanra sikerült a szúrás. A sötét mágus, és a lovag között hosszú élet-halál harc vette kezdetét, hiszen a mágust azonnan összefoltozta a mágia, bár a nagy varázslat mely, most elkezdte rombadönteni salyát birodalmát, szinte minden erejét elszívta. Végül a félholt lovagnak már csak egyetlen csapásra maradt ereje, kivárt, koncentrált, és felülemelkedett az élethez való ragaszkodásán, elszánta magát a halálra. Felfogta, hogy az egyén élete nem
helyezheto a közéségé elé, és támadott. A döffés azomban egy eros kitörés, és az omlásnak induló torony miatt elvétette a mágus szívét, de így is a falra szögezte annak testét, de nem szenvedett ki elég gyorsan a nyomorult, s egy útolsó osi lényt szabadított bosszúbol a világra, melyett életében még o sem, mert megidézni...

3.) Tir ki tudja mennyivel késöbb tért magához. Ezüstöss, és hófehér sz.ínben töndüklo vértezetén ott égtelenkedett a több tucat sebnek utat engedo számtalan hasadás, horpadás, de teste sértetlen volt alatta. Tekintete lassan siklott körbe a tájon, egy hatalmas szinteüvegesre olvadt kráter, ennyi maradt csupán a warlock egykori birodalmából, mindent elemésztett az apokaliptikus csapás melyett o maga hívott életre. Pár méterre csupán tölle, egy kristálypallós ált ki megdolve a hamuból, abból az anyagból készítették amibol azossárkány koponyája is állt. Ennyi maradt csupán a koponyából, melynek millió apró szilánkja mindenütt beborította az egész fensíkott, ahogy a mágai kiteljesedésekor a vulkáni kráterben megsemisült, a forrás is. Nenm értette, hogy miért élte túl, nem értette, hogy a többiek akkor miért nem, senki sem. Elindúl, elidúl hazafelé, vissza a mesteréhez, vissza a kastélyába a zeretteihez, vissza mennyaszonyához, s annak családjához, kik fiukként szerették ot. Boldog és békés évek jöttek a ido lassan telt, a harcos számára, s nem továbra is gyötörték a kérdések, melyekre nem volt válasz, még. Aztán egy éjszaka rémálom kezdte gyötörni, álmában egy démon, iszonyatos lángoló testu korcs szörny, hatalmas pallóssal, megtámadta a kastélyükat, s sorra végzett minden orrel, majd egyenessen a szobája felé haladt, benyitott a szobába, s már éppen ledöffte volna Tirt amikor görcsba rádúlt verejtékben fürdo testét, egy or fölrázta. Csak egy rosszálom, semmi több. Gondolta magában, de a mészárlás valódi volt... A szörny mellyel a worlock elbúcsúzott a világtól most eljött, hogy bosszút álljon, és eljött újra, és újra. Sorra ölt meg mindenkit akit Tir akár csak egy kicsit is szeretett, vagy egyáltalán ismerte. Közben gyakran magával ragadta a démon lázálomba zárt testét, s így sosem tudhatta, hol tér majd magához, sokszor kínózta meg a sötét lény a testet, melybol lassan kihaltak az útolsó fájdalomreceptorok is. De a sebek mindig szinte nyom nélkül forrtak össze. Számtalan csapdát, kelepcét állítottak a szörnynek de az mindig mindenrol már elore tudott,és soha nem hagyott túléloket. Végül egy szép napon a mind fizikailag, mind, szellemileg, mind lelkileg megtört lovag, Tir arra ébredt, hogy haldokló szerelmét tartja karjainak ölelésébe zárva, s langyos vérében furdik. A kecses tünde test, a gyenge akarat még percekig dacolt a az elkerülhetetlennel, de nem szálhatott vele szembe, s ezzel az útolsó hajszál is, mely a férfit a józanságban tartotta, elszakadt. S bár eleinte nem tudta, hogy került ide vagy, hogy miért, s így órák teltek el, de aztán lassan ráébredt. Az álmok, a szörny, az átok. O maga a szörny, az o testébol változik át a démon. Azonnal ledöffte volna magát, de valami visszarántotta a karját mielött a kristálypallós a szívbe hatolhatott volna. Így kezdodött el a harca, a harca önmagával, azzal amit testébe zárt az átok, bár csak gyengén, mert a mágus már
haldoklott. 8 évszázadnak kellet eltelnie ahhoz, hogy az emberi test határain belülre szorítsa az osi lényt, és újabb 5 századnak ahhoz, hogy eldönthesse mikor szabadítja el, bár még most sem állíthatja meg a lényt, ha már egyszer elengedte, csak ha iszonyatos árat fizet érte. Teste már nem változik át, emberi marad, bár a marcangoló páncélzatba belülrol úgy olvad bele mindha az a bore lenne, hisz maga a páncél sem több csak a démon mágiája, füstként follya körbe a sötét lovast, kinek a csata végére a lelkében semmi sem maradt, csak a fekete, rideg, és végtelen sötétség, s a közepén egy töviskarókkal körbefont lángfelleg, a démon lelke, s annak a közepében egykicsi kék szikra, emly éjjel nappal szenved, a saját lelke. Kétezer éven át kereste azt a helyet ahhol a démont kelloen elnyomhatná ahhoz, hogy néha ember is lehhesen, és meg is lelte azt, Thrilliont, a földet ahhol nincsen mágia. Vérszomját azonban így is enyhíteni kell, éjszakánként, vagy mikor senki sem látja gyakran tunik le a homályban, mely mint anya a gyermekét, úgy öleli körbe a mindig fekete testet, s a sötétség leple alatt számtalan lény fizet lelkével, ha nem volt eléggé figyelmes...

Hamar megtalálta a helyet ahhol kezdhetett valamit a tehetségével, egy bunszövetkezetet, a Szikrázó Acél Mestereit. Remek csapat, ésösszetartó. Amit tudott, azt igyekezett megtenni, hogy méltó tagja legyen a bandának, és ez lassan be is érett. Mester lett, és házat vezetett, de klánban kevés volt a különleges harcos. Sok volt a jó, ki bármely szörnyt legyoz, de kevés az igazán különleges, ki a másikkal is könnyen bírna el. Senkivel szemben nem érez
semmit, egy embert kivéve, sem szánalmat, sem megértést, sem semmi mást, ha nagyon muszáj képes a bizalomra, de leginkább csak a tiszteletét lehet kivívni. KAotikus jellem, hirtelen, és drasztikussan változik, csak az o általa kiadott, és a kapott, parancs szencségét ismeri. És most új célokat keres...