Előtörténet

-Cattie! Kicsim! Merre vagy? –kereste hangos kiáltozással az éltes, hosszú szakállú törpe asszonyság legkisebb gyermekét a városka utcáin. Szürkeko városa, mely a kopár hegy lankáin terül el békés terep volt a törpék és emberek együttélésének. Amit utóbbiak az alsóvárosban kiástak és kikovácsoltak, a felsováros ember-kereskedoi jó áron továbbítottak a nagyvilágba. Így mindkét fél jól járt és elégedett volt. Kivéve talán egy aprócska törp leánykát, aki szintén a nagyvilágba kívánkozott.
De már az alsóváros kapujánál megállította ot marcona Thorin, az orök kapitánya.
-Hová-hová kislány? Jajj már megint te vagy! –kiáltotta, miközben felkapta a földrol a gyermeket, és hazaszállította aggódó szüleihez.
-Csináljanak már valamit ezzel a kölyökkel! A héten már harmadszor kaptam el a kapunál! –feddte meg szigorúan a szüloket, akik nem tudták, mit is kezdhetnének csavargó lelkületu gyermekükkel.

Ahogy az évek teltek a kis Cattie-nek is benott némileg a feje lágya. Már nem csavargott. Rendesen kivette részét a bányászatból klánja, a Torunn klán tárnáiban, s a többi törpe asszonyhoz hasonlóan o is ott sürgött forgott a nagykonyhán mikor az ünnepi törp kalács, vagy a remek házisör elkészítése volt feladata. De szívében az álmok parazsa nem hunyt ki sohasem. Ahányszor tehette mindig fellógott a felsovárosba, ahol már az összes tavernában ismerték az álmodozó tekintetu fiatal törpét, ki a legsötétebb sarokban üldögélve boldogan hallgatta a bárdok és mesemondók akár legunalmasabb, legócskább és legrégibb történeteit is.
Mikoron felserdült, vagyis betöltötte az ötvenedik életévét, nagy megtiszteltetés érte a családot. Cattie szokásos útjai egyikén járt, fent az emberek között, amikor Barrendd Rumnaheim, a Rumnaheim klán örököse eljött a szüleihez és megkérte tolük a lány kezét. A szülok boldogok voltak, hogy végre megszabadulhatnak a rájuk nehezedo felelosség szörnyu súlyától, hisz leányuk tényleg nem volt könnyu eset, hisz álmodozása közben nemegyszer beomlasztotta az alagutat, vagy odaégette a kalácsot, és fozés közben jó párszor túlforralta a nagyszeru ízu családi sört is.
-De hát még olyan fiatal és szeleburdi! Még a szakálla se pelyhedzik!- tiltakozott tessék-lássék édesanyja, de Barrendd hamar meggyozte ot szerelme hevérol, és váltig állította, hogy Cattie, az o feleségeként hamar beletanul mindabba a dolgokba, melyeket egy szorgos törpe asszonynak ismernie kell. És különben is: ha jönnek a gyerekek, asszonya hamar visszaszáll majd a földre.
-És ráadásul messze földön o a legszebb a törpe leányok között.- állította a volegény, s ezzel igazat mondott. Cattie formás, izmos termetét, gyönyöru, álmodozó szemeit, selymesen hullámzó barna haját, bájos arcát és kedves hangját az egész városban csodálták. De a lánynak fogalma sem volt minderrol, hisz folyton a fellegekben járt.
Amikor aznap este hazatért, döbbenten hallgatta, hogy már menyasszony. Tiltakozását a családja hamar belefojtotta. De nem törodött bele a vereségbe. Érezte: itt az ido, hogy végleg elhagyja otthonát. Egy éjjel aztán döntésre jutott, s kimászott szobája ablakán, vállán batyujával, hogy elinduljon neki a nagyvilágnak, itt hagyva minden kötöttséget. De nem jutott messzire. Barrendd, aki halálosan szerette ot, rosszat sejtett, és a város utcáin s rossz sejtelmemmel telve kóborolt. Hirtelen megpillantotta a szökésben lévo leányt. Utána sietett, és megragadta ot.
-Nem mehetsz sehová, hisz te az enyém vagy!-kiáltott reá és leteperte Cattie-t. Ott, az utca porában úgy elragadta férfit a szenvedély, hogy eroszakkal megbecstelenítette a lányt, ki védekezés közben véget vetett a férfi életének.

Véget ért hát a boldog ifjúkor és az ártatlanság! Catalina véresen, kívül-belül megsebezve tápászkodott fel a földrol, mikor az orség megérkezett. A lányt a törvény elé hurcolták. Agg szülei szégyenükben többet szóba sem álltak vele, és a továbbiakban az általános megvetés vette körül ot. Egyévi kényszermunkára ítélték gyilkosságért, hisz senki nem vette komolyan azt a vádat, hogy pont a volegénye követett el rajta eroszakot. Családja kitagadta, s családneve helyett a Mortada - halálos jelzot vette fel, mert mostantól mindenki így hívta - a lány, akinek a halál jár az útjában – így nevezték, és gyulölték ot.

A kényszermunka letöltése után Catalina tudta: nincs már helye e békés városban, és útjára indult. Kalandozásai közben mindig a halált kereste, kihívta és szemébe kacagott. Részt vett a legvéresebb csatákban és a legszörnyubb küldetéseken. De a végzetet hiába keresi bárki. Akkor jön el, mikor itt az ido. Catalina is hiába hívta ki a sorsot: a halál mindig elkerülte ot. Majd, ahogy az évek teltek, úgy döntött, megbékél sorsával, és új otthont keres. Így érkezett a városba, és a te klánodat szemelte ki otthonául. Rajtad hát a sor: befogadod é vagy visszalököd a semmibe, hogy tovább bolyongjon nincstelenül, magányosan az utakon.

Megjelenése:
Egy szokatlan megjelenésu no lép be a helyiségbe. Magassága 130 cm, s vállai kerülete is ugyanekkora. Ujjatlan bormellénye nem takarja karjainak hajókötél-vastagságú izomzatát. Combjai derékvastagságúak. Mindezen iszonytató méretek ellenére, alakja mégis kifejezetten noies: dereka karcsú, hasa lapos, mellei nagyok, és formásak, feneke gömbölyded. És, habár szemmel láthatóan a törpe fajhoz tartozik, még egy nyamvadt kis szakállat sem bírt növeszteni.
Sisakot nem hord, testhezálló zöld bornadrág és mellény, és egy igencsak viseltes csizma van rajta. Ékszereket sem visel, s hosszú, hullámos, barna haját sem köti össze.
Arca bájos, már-már szépnek is nevezheto. Tekintete határozott, de barna szemei mélyén ott fénylenek a szomorúság kicsiny csillagai. Ajka szinte sosem nyílik mosolyra,de azért nem mondhatnánk azt sem, hogy túlságosan mogorva lenne. Sok mindent megélt már az elmúlt 80 évben, habár fajtársai közt ez az ido nem számít túl hosszúnak: egy törpe kb. ilyen idosen lép ki a bohó ifjúkorból.