11097

Őseim és „családom” története


Ki is volt Invictus? Oly sokszor hallottam és hallotta õsapám is ezen
kérdést! Sokan, Távolrévszerte ismert uralkodóház tagjaira gondolták
ha nevünket meghallották. Pedig õseim messzebbrõl származnak.

Õseim a messzi északon Zhogron vidékérõl származnak. Rabló
hadjáratokból élõ barbárok voltak, akik isteneik parancsait követve
gyilkolták és rabolták szomszédaikat. Hatalmas termettel és
embertelen erõvel megáldott gyilkosok voltak, akiket már
kisgyermekkorúk óta erre neveltek. Õsapám- Invictus- is egy ilyen
vérengzõ rabló hadjárat „gyümölcse”.
A barbárok épp egy véres kirándulásról tartottak vissza a
táborhelyükre, mikor hirtelen gyönyörû tündérekre lettek figyelmesen,
akik épp a közeli patakpartján múlatták az idõt. A tündérek szépsége
azonnal rabul ejtette vad õseimet ,így közéjük rontottak és
mindegyiküket megerõszakolták.
Õsanyám, -Cyrion- kitaszított lett. Terhesen, megbélyegezve a
gyalázattól bolyongott az erõben. Teljesen legyengült, majd vajúdni
kezdett, szörnyû kínokat állt ki mire világra hozta Invictust. Sajnos
azonnal meghalt, õ volt õsapám elsõ áldozata.
Erdei elfek találtak néhány nap múlva a gyermekre és hallott
édesanyára. Gyorsan elégették a hullát, majd az igen jó egészségnek
örvendõ óriás csecsemõt a pártfogásukba vették. Gyorsan cseperedett
ifjúvá Invictus aki inkább erejével és termetével mint eszével
emelkedett ki a vele egykorú elfek közül. Ez volt a fõ oka, hogy el
kellett hagynia a falut, a szinte mindennapos botrányai miatt.
Sokáig kalandozott, sok helyen megfordult, sok mindenkit
megismert még többet megölt. Véres utazásai során csatlakozott
hozzá egy démoni teremtmény Cronon, aki leginkább egy hatalmas
fekete lóra hasonlított de sokkal több volt annál! Együtt jutottak el
Távolrévbe, ahol a kocsmai verekedések és véres leszámolások
közepébe kerültek. Õsapám hatalmas termete és harci tudása valamint
virtusa miatt gyorsan hírhedté vált városszerte. Pénzügyi problémák
nyomására zsoldosnak állt a Fekete Seregben lett nehézlovas.
Szabadidejében általában a városaik által oly kedvelt Párbajmezõn
idõzött. Itt ismerkedett meg Veronával aki A Szikrázó Acél Mesterei klán
egyik igen tapasztalt harcosa volt. Nagyon sokat harcoltak
egymásellen, így gyorsan barátságot kötöttek. Majd egy nap Invictus
csatlakozott A Szikrázó Acél Mestereihez.
Sokat tanult itt, majd beilleszkedvén egyre aktívabban vett
részt a klán életében. Ivászatban gyorsan felvette a versenyt a
többiekkel, de természetesen a kardforgatásban sem maradhatott alul.
Végre hazatalált!!!
A város utcáit járva már nem a bajt kereste, bár az így is megtalálta.
A párbajmezõn megismerkedett egy gyönyörû és ördögi vámpírral
Rayne-nel aki elbûvölte, sõt elvette az eszét. Az õrület vörös ködként
borította el agyát, azt kívánta ettõl a nõsténydémontól, hogy gyilkolja
meg. A megbeszélt idõpontban viszont hiába várta Rayne-t a
Kisligetben, így szörnyû haragra gerjedt majd a keresésére indult.
Cronon segített megtalálni a vámpírt a Börtön falai között. Argill
Robaeron a Sereg kapitánya, Invictus barátja, rabolta el és rejtette ide.
Õsöm mit sem törõdve a barátsággal rontott rá a kapitányra, majd
leterítvén azt a vámpírra. A kábulatból ébredezõ szépséges „nõstény”
látványa felébresztette benne az õsi vért. Ellenállást nem tûrõen
magáévá tette Rayne-t! E közben többen is a helyszínre siettek, fõleg a
Sereg katonái, hogy segítsenek kapitányuknak. Egyikük akit Kyrillnek
neveztek orvul agyon szúrta Invictus!A holtestet Cronon vitte magával,
majd egy jeltelen sírba temette.
Eme dicsõnek épp nem nevezhetõ frigybõl született késõbb
Invictus Dracool. Õt anyja rögtön a születése után eldobta magától, így
Cronon nevelte fel a vámpírt. Gyermekkorát végig kísérte a vér utáni
hajsza és a gyûlölet amit apja gyilkosai valamint a fajtája iránt érzett.
Apja nyomdokain járva elfoglalta helyét a klánban, ahonnan
másságával igen csak kilógott. De idõvel a Õ vezette társait,
igyekezett máképp tekinteni erre a kis családra. A mágiával kezdett
ismerkedni, majd képességeit egyre jobban kifejlesztvén már nem sok
ellenségre bukkanhatott Távolrévben. Még a napfény sem árthatott
neki. Ereje teljében ismerkedett meg Lyvel. Nem értette miért akart
véget vetni a lány az életének, és azt sem hogy miért nem tekintette
zsákmánynak. Egy nagyon furcsa kapcsolat alakult ki közöttük. Dracool
nem ismerte az érzelmeket….vagyis csak a gyûlöletet!!!
Nem volt képes arra hogy viszonozza a lány érzelmeit, de társává tette a halhatatlanságban! Ebbõl a furcsa románcból két sarj is született! Ikrek voltak…Invicta Succubus és Invictus Lamia neveket kapták. Apjukról nem sokat tudtak Ly nevelte õket. A két növendék vérszopó másként viszonyult szüleihez, Invicta istenként tisztel apáját és gyûlölte Lyt, az ifjú Lamia épp fordítva érzet. Egy véletlen találkozás eredményeképp nevelésük nagyanyukra Raynere maradt. Aki vér és bosszúszomjas gyilkosokat nevelt belõlük a Ravenswood kastélyában.
Dracool mikor elérkezettnek látta az idõt átadta a klán vezetését fiának és egy Távolrévtöl igen távol esõ vidékre költözött melynek Öregek erdeje a neve.
Invicta az Arany Hordában lelt otthonra ahol, a törzs egyik legerõsebb sámánja lett. Idõvel õ is követte apját az Öregek erdejébe, ahol tovább fejlesztette eddig megszerzett tudását.
Dracool sokat változott…ami inkább spirituálisan érthetõ. Ereje napról napra csak nõt, de szelleme kissé átfordult! Eluralkodott rajta az öreg vámpírokra oly jellemzõ mérhetetlen vérszomj! Vérfarkassá vált és már nem válogatott fajtája vagy egyéb utjába kerül szerencsétlenek között. Nevét is INV Lycanre változtatta. Majd visszatért a számára igen sokat jelentõ klán falai közé!

Ez a három vámpír, generációnként váltva egymást, vezeti majd Távolrév egyik legõsibb és legdicsõbb klánját A Szikrázó Acél Mestereit!